Önfelvállalás Műhely

Élményalapú – mély tudati és fizikai szinteket egyaránt átölelő – önfejlesztő műhelymunka

 

4. szint – INSPIRÁCIÓ

A férfi és a női energiák harmonikus játékának megtapasztalása, és a dinamikus összhang alapjainak megvalósítása a műhelymunka ezen alkalmának a kiemelt célja.

Foglalkozunk egyaránt a belső folyamatokkal, és a párkapcsolatban megélhető férfi-női együttműködés ajándékaival. Feltérképezzük, hogy eddig mi ütött éket e két, eredetileg egymást kiegészítő minőség között, és a haragfeloldással a rendeződésnek adjuk át a teret.

Az inspiráció mindig nyitott, befogadó tudatot feltételez, és az eddig ismerten való felülemelkedést, fejlődést, izgalmas újítást eredményez. Benned, a párkapcsolatodban, a hivatásodban, a döntéseidben, a világlátásodban. Az inspiráció hatására a résztvevők új életszakaszba léphetnek, mely magában hordozza már egy magasabb szinten az eddigi tapasztalást és a tudatosított nyereségeket.  Új, kedvezőbb világ nyílik meg.

 

Amivel foglalkozunk:

  • Az elsődleges, mindent megelőző érzés, a belső szűrő felfedezése
  • A dinamikus összhang megtagadásának tudatosítása (hogyan jelenik meg aktuálisan)
  • A káosz felülírása
  • Haragfeloldás
  • Szakaszlezárás – nyereségek tudatosítása
  • Az új szakasz ajándéka
  • Azonosság, közös cél, és a különbözőség
  • Az inspiráció, mint hajtóerő megtapasztalása

 

Időpont: 2018. március 19. hétfő, 18 – 21 óráig   + élőben, ONLINE is!

Helyszín: LEIER CITY CENTER (Győr, Hunyadi J. u. 14.) “A” épület

A 10 szintes műhelymunka további találkozói havonta!

 

A MŰHELYMUNKA FOLYAMATAIHOZ BÁRMIKOR VAN LEHETŐSÉG CSATLAKOZNI, MIVEL MINDEN EGYES RÉSZ ÖNMAGÁBAN IS KEREK EGÉSZ!

 

Az előadást tartja és a meditációs műhelymunkát vezeti: Molcsányi Emőke lélekgyógyász, meditációs tréner

A program részvételi díja 4 500 Ft.

5 alkalmas bérlettel 4 000 Ft, 10 alkalmas bérlettel 3 000 Ft, mely bármikor kiváltható, minden aktuálisan futó műhelymunkára érvényes, és felhasználható 12 hónapig!

A program nyitott, előzetes bejelentkezés NEM SZÜKSÉGES!

A meditáció ülve történik, kényelmes székekben, utcai öltözékben.

Amire szükség van: füzet, toll, ELHATÁROZÁSODRA (Önmagad mellett)

 

Az önfelvállalás műhely egy rendszer, mely intenzív utat kínál az önazonosság, és a hiteles önfelvállalás terén. Egyaránt dolgozunk a tudatos, és a rejtett, de annál meghatározóbb mélytudati szinteken. Következménye az egyre fokozódó belső stabilitás és önazonosság, valamint a kozmikus tudással való magasabb szintű kapcsolódás.

A tízalkalmas tréning egy hatékony beavató út, melynek minden egyes találkozója önmagában is kerek egész, és megmozdít sok mindent a cél érdekében!

 

A program menete:

– az első egy, másfél óra a témához kapcsolódó, ráhangoló előadás, majd egy rövid szünetet követően

– körülbelül egy óra mély tudati, meditációs munka a témában, a ráhangoló előadáshoz igazodva, belső megélések által.

– végül a meditáció után a megélések feldolgozása, csoportszintű megbeszélése, kérdezési lehetőség, illetve ahol a tematika megkívánja, interaktív feladatok által a felszínre emelt képességek hasznosítása.

 

Az Önfelvállalás Műhely szintenként két részből épül fel:

– egy alapozó részből, ahol a ráhangoló előadás után élőben élhetik meg a résztvevők a mély tudati és szemléletváltozásokat biztosító folyamatokat.

Ez a BÁZIS, erre épülnek a rezgésszintet fenntartó, majd emelő folyamatok.

– otthoni, önálló munkára alkalmas rezgésszintet fenntartó, majd a 4. szinttől rezgésszintet emelő meditációk, melyek a felmerülő kérdések, megfogalmazott igények, zavaró-, vagy hiányállapotok mentén támogatják az Önfelvállalás Műhely folyamatát és fokozzák annak hatékonyságát. Értelemszerűen minél több munkát és energiát fektet a résztvevő ily módon magába, annál hatékonyabb és látványosabb az újraépülési folyamat.

Ez a BÁZIS adalékanyaga, melynek MINŐSÉGE a befektetett energia függvénye.