„KEDVES EMŐKE!
Ismétlő fényhangolóként érkeztem,vágyakoztam Jézus urunkkal való találkozásra,hisz minden egyes alkalom Vele,mélyen megérint érzelmileg,oldások és felismerések kíséretében. Gyermekkori emlékeim felidézésekor szeretetlenség és meg nem értettség vett körül,ami vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Egyrészt  fájdalmas volt,mert engem nem úgy szerettek,mint a testvéreimet és nem értettem,hogy miért,meg voltam róla győződve,hogy én vagyok a hibás,miért nem tudok olyan lenni mint Ők?! Másrészt viszont inspirált és kreativitásra sarkallt, szenvedélyre gyúltam. Minden sérelemre egyre nagyobb elszántság és belső bizonyosság volt a válaszom. Ha te velem ki ellenem.

Óriási szárnyaim nőttek ami azért vált lehetségessé,hogy másokat tanítsak repülni,csodás volt tanítani Őket,már a jelenlétem is megnyugvást váltott ki belőlük,de amikor kitártam a szárnyaim és megmutattam ,hogy mindenki számára megtanulható a repülés,iszonyú büszke voltam magamra meg arra is,hogy megmutathatom az érzést másnak is. Ezt mindenkinek éreznie kell. Én benned te én bennem,eggyé válás folyamatával az Ő szemével láttam a világot leírhatatlan mit éreztem ekkor. Magamért csinálok mindent amit cselekszem,teszek magamért,másokért,az Istenért,a hazáért.Te szeresd Őket ahogy Ők akarják! Tériszonyos vagyok,az utolsó folyamat az volt,hogy nézzek vele,álltam a mélység felett és ugrani készültem rettenetes félelemmel a gyomromban és elmémben,amikor jött a hang miért ugranál mikor rá is feküdhetsz az áramlatra? Nem csak akkor győzöd le a félelmed ha ugrasz ,ugyanaz a hatás ha áramolsz,magasban történik mindkettő és nekem a magasságot kell legyőznöm a módszert én választhatom.Szabad akarat! Milyen igaz,és én az áramlást választottam,engedem megtörténni,hisz nem vagyok egyedül,teher könnyítés. Ölellek:A.”

FÉNYES ÚT MEDITÁCIÓ – Fényhangolás

 

“Drága Emőke!

Bár már harmadszor hangolódom, de talán most volt a legerősebb abban a tekintetben, hogy sokat láttam, érzékeltem. De azt hiszem, tettem is azért, hogy idáig eljussak. Röviden a történtekről:

  1. részben: Jézus mutatja egy ajtót kinyitva, hogy hátul sokkal nagyobb a tér
  2. részben: sírás jött rám a Fény előhívásakor
  3. részben:nagyon éles az ellentét, harc, bántás, értetlenség lenne a szeretet nélkül. A hálón mindenki egyenrangú, bármelyik szabad helyet választhatom, a kapcsolódáson keresztül eljut az energia oda, ahova kell. Ha szükséges, én is kapok ami kell. Az energiák kiegyenlítődnek. Minél többen kapcsolódunk rá, annál fényesebb a háló. Védelmet és biztonságot ad. Értékes vagyok, tudom, hogy számítanak rám. Emlékezés: mintha egy bábból kelnék ki. A bizalomra kellett nagyon emlékeznem.

És a csattanó a végére: csak azt hittem, hogy választhatok, de végül egy konkrét helyre vezetett.

Csodálatos élmény volt, hálásan köszönöm! A.”

FÉNYES ÚT MEDITÁCIÓ – Fényhangolás

 

„Kedves Emőke!

Egy éve tervezem a Fényhangolást. Mindig lebeszéltem magamat róla. Ez most is így történt volna. Rengeteg ellenszelet kaptam, eltántorítást, kivülről és saját egom által is.

Emberként ismét a “nem” felé hajlottam, viszont a lelkem sürgetett, unszolt, nem hagyott, és egy az egyben odavitt. Most már értem az akadályoztatás miértjét,  és az erőt, a fényt is, amelyet egy ilyen hangolás ad, illetve azt is, hogy sokaknak ez még nem érdeke.

Már a Fényküldöttek érkezésekor gyönyörűségben úszott a lelkem. Szavakban az érzést visszaadni nem lehet. Sosem sírok meditációkkor, de most patakokban folytak a könnyeim, a gyönyörűségtől és a kegyelemtől, amelyben részesülhettem. Lelkem régóta szomjazott erre.

Jézus korában találtam magam, egyszerű asszonyként, akiben túlcsordulnak a tiszta, feltétel nélküli érzések, mégis nem érzi elég méltónak magát arra, hogy a Megváltóval találkozhasson. Jézus közeledett felém, én távolról földre borultam, mély szeretettel és alázattal fogadtam találkozásunkat. Távolságot tartottam Tőle, mert nem éreztem magamat méltónak a jelenlétében. Ő odalépett hozzám, vállamra tette a kezét, mélyen a szemembe nézett, és felemelt a földről. Nem szólt hozzám, de éreztette lelki nagyságomat és azt, hogy értékes ember vagyok.

A meditáció alatt Jézus végig a gyöngéd, szerető férfi aspektusát mutatta meg nekem. Lelkemnek igazi feltöltődés volt a jelenléte.

Mint minden meditációkor most is tudás érkezett korábbi tapasztalásaimhoz. Az ikerláng energia dolgozik, alakul és forrja egyre jobban ki magát bennem. Az ikerláng energia, amit földi elsöprő jellegű szerelemmel azonosítottam, és egy férfihez kötöttem. Egyre inkább látom azt a tanítást, amit az égiek át szerettek volna adni nekem a feltétel nélküli szeretet megéléséről. A lényeget akkor még nem értettem. Most már egyre jobban.

Amikor elfoglaltam a helyemet a Krisztusi Szeretethálón, legnagyobb örömömre azt az érzést éreztem, amit az ikerláng energia ébresztett fel bennem négy évvel ezelőtt. Mély hálát érzek magamban most is az Univerzum kegyességéért. Akkor, amikor legnagyobb szükségem volt rá, és a porban hevertem, nem éreztem méltónak magam semmihez és senkihez, egy régi barátom személyében segítséget küldtek nekem, aki megmutatta nekem a feltétel nélküliséget, a tiszta szeretet érzését. A helyem a hálón ott van mellette. Sokszor mondta nekem, hogy nincs közös életünk, viszont ő a védőangyalom. Hát ezért. A Szeretetháló tagja ő is, annak ellenére, hogy nem tud róla, nagyon jól végzi a dolgát. Visszahúzott oda, ahonnan valamiért leszakadtam.

Üzenetet is kaptam. Hasznom ebből a boldogság, és mások haszna belőlem, hogy létemmel boldoggá tudom tenni őket.

Itt is sok “aha” érzés kerített hatalmában, erről most nem írok, mert túl hosszú lenne. De egyre inkább tisztán látom életem apró mozzanatait, amikor tudattalanul is már dolgoztam életfeladatomon, és most már tisztán látom az ajándékokat, amelyeket küldetésemhez kaptam. Egyre erőteljesebben érzem magamban az Isteni kegyelmet.

Hálás köszönet mindezekért Emőke, mert nélküled mindezek nem fedték volna fel magukat előttem.

Szeretettel ölellek: R”

FÉNYES ÚT MEDITÁCIÓ – Fényhangolás

 

„Csodálatos volt ez a mai nap! Az őszi Fényhangolás is nagy élmény volt, de azt gondolom, hogy elég keveset értettem meg akkor az átadott tudásból, az egész rendszerből. Ezért is tartottam fontosnak, hogy most újra részt vegyek a Fényhangoláson. Végig tudtam követni a vezetésedet, most nem “aludtam bele”… 🙂 A legnagyobb élményem az volt, mikor a szeretetháló megfelelő helyére lágyan beinvitált Jézus, s éreztem, ahogy egyfajta csatornaként áramlik – özönlik át rajtam az energia – érdekes módon nem pusztán az égi erőktől a föld felé, hanem a testem egyik felén lefelé, másik felén pedig felfelé áramlott az energia… Megéreztem a “beleállás”-nak a terhét… Mielőtt azonban túlzottan a teher maradt volna meg bennem élményként, hallottam, hogy kéred, érezzük meg a hálónak a megtartó erejét… s akkor egyszerre a saját helyem, mint kereszteződés “tetején” találtam magam, felfeküdve a hálóra, két kezem a háló jobb és bal irányba futó szálán volt, fejem és lábam pedig erre merőlegesen helyezkedett el… s akkor az egész háló vakító aranyfényben felizzott, s elkezdett felemelni… Húúú.. Valami földöntúli erő és biztonság érzése öntött el, s megtapasztaltam a szolgálat adását és a szolgálat elfogadását egyidejűleg…. Csodálatos élmény volt!

A két meditáció alatt rengeteg élmény, hatás ért, ám ami még kellemes és megnyugtató volt, amikor a Családi harmónia részben megjelent a nagymamám… régen láttam, nagyon sok évvel ezelőtt ment el, és most jó volt viszontlátni, mintha köszönte volna mindazokat a tetteket, amiket a családi hozott női minták feloldásáért teszek…

Békesség van most bennem, egyfajta megingathatatlan erő. Jó érzés. Köszönöm! I.”

FÉNYES ÚT MEDITÁCIÓ – Fényhangolás

 

„Szia Emőke! Nagyon klassz és erőteljes volt a meditáció. Képzeld el, előbb beszéltem egy ismerősömmel, aki Thétával foglalkozik, és mostanában gyakorol rajtam. Képzeld ma azt látta, hogy egy DNS szál fényesen világított…! Gyors visszajelzést kaptam a délutáni munkánkról:)) M.”

FÉNYES ÚT MEDITÁCIÓ – Fényhangolás

 

„Kedves Emőke!

A fényhangolást követően, – mely csodálatos volt nekem is – néhány tapasztalást szeretnék Veled megosztani:
Számomra is meglepő módon, valamiféle szemléletváltozáson “megyek át”. A korábban fontosnak tartott dolgokkal már egyáltalán nem foglalkozom, mivel egyszerűen nem jön a késztetés. Viszont az eddig általam elfogadott, “nem számít” történések határozott reakciót váltanak ki belőlem. Véleményemnek udvariasan, de egyértelműen fogalmazva adok hangot és az érintettek meglepett pillantásai sem tudják visszatartani őszinte szavaimat. (hát…, alakulnak is a kapcsolataim…)
Mindeközben egyre többször konstatálom, hogy pontosan a reggel eltervezettek szerint alakul a napi programom.
Napközben akár vezetés, akár várakozás alatt is “behívom” a Fényemet, vagy mantrázom és élvezem a visszacsatolásokat
Összességében nyugodtabb, erősebb, érzékenyebb, de nem sebezhetőbb és elszántabb lettem.

Köszönöm Neked, hogy elindítottál ezen a csodálatos úton!

Szeretettel: Á.”

FÉNYES ÚT MEDITÁCIÓ – Fényhangolás

 

„Kedves Emőke!

Nálam a fényhangolás nagyon intenzív érzéssel kezdődött. Hirtelen úgy éreztem, hogy sírnom kell.
Nem  engedték, hogy hangos zokogásban törjek ki. Ellágyult az érzés, finoman simogatóan. Meghatottságot éreztem. Nagyon intenzíven dolgoztak rajtam, az egész testemen éreztem.
Főleg a homlokomon éreztem erőteljesen.
A szeretethálóhoz való csatlakozásnál érdekes volt, mintha egy hártya vérerekkel átszőtt szervhez csatlakoztam volna,-(Jézus Élő Szívéhez) Ahányszor alkalmaztam a tanultakat,- A Jézusi Energiát a környezetem másabb lett, mint ezek előtt. A szeretet lett a domináns, Boldogsággal tölt el, és örülök, hogy részesülhettem a Fényhangolásban.
Emőke hálás köszönet Neked a közvetítésért és az Égieknek. J.J.”

FÉNYES ÚT MEDITÁCIÓ – Fényhangolás

 

 

„Kedves Emőke!

Egy ideje erős vágyat éreztem, hogy Istennel magamban találkozzam, szóljak, beszéljek hozzá, vele elegyek. Ezek az érzetek nagyon jók, harmóniát jelentettek, melyek a Fényhangolást követően mélyültek és Jézus Krisztust közelségét is elhozták.

Köszönettel 🙂 A.”

FÉNYES ÚT MEDITÁCIÓ – Fényhangolás

 

 

„A Fényhangolás alatt végig mintha leszedáltak volna, néha még a fejem is lebillent, mintha bealudnék, pedig meditáció alatt soha nem aludtam még el.
Egyetlen éles emlékem maradt, a leszületés előtti “sorsfeladat” választása előtt, ami meglepett, mert idáig egyetlen hasonló alkalommal nem derült fény erre a fontos tényre. És még meglepőbb volt a megszerzett ismeret. Jézust szolgálni és a hitet “terjeszteni”…. ez persze megrendített, és egyből tiltakozni kezdtem… még hogy én? Hiszen sem az Istenben, mint mindenek felett álló személy, sem Jézus misztikumában nem hiszek igazán…. mégis láttam magam Jézus előtt térdelni…
…csodát kértem tőle, hogy végre megszilárdítsam azt a hitet, ami mindig is hiányzott belőlem….
Folyamatosan kérem az Isteni Én segítségét és érzem jelenlétét. Nyugodtság önt el. És ahányszor előreküldöm a fényt a napomban, mindannyiszor simának mondhatom tevékenységeimet.
Elkezdtem beszélgetni Jézussal, rájöttem, hogy ezt is megtehetem… 🙂 Meglepően sima és egyértelmű volt a kommunikáció. Ennek kifejezetten örülök. Kicsit elterelődött a figyelmem így a Belső Gyermekről, hiszen most őt is erősítenem és támogatnom kellene, de rájöttem, hogy Jézus segítségével talán vele is könnyebben egy hullámhosszra kerülhetek. Most ezen dolgozom.
Igazán köszönöm ismét ezt a megrendítően csodás szombati napot!

Üdvözlettel: D.”

FÉNYES ÚT MEDITÁCIÓ – Fényhangolás

 

 

„Nagyon örülök, hogy másodszor is részt vettem a fényhangoláson. Bár az első óta használom naponta a tanultakat, de ahogy ez Nálad szokás, nincs két egyforma alkalom. Nagyon gyengéd támogatást éreztem végig, ezzel szemben Jézus közelsége ismét nagyon erőteljes élményeket hozott. A szeretethálót most sokkal érzékenyebben fogadtam, jobban átéltem és élem azóta is.

Egyre jobban felismerem, hogy miként hatnak rám az égi erők, sokszor hívom őket segítségül és általában választ kapok a miértre.

Köszönöm Neked az élményt! Szeretettel: Cz. M.”

FÉNYES ÚT MEDITÁCIÓ – Fényhangolás

 

 

„Amikor elkezdődött a meditáció, érzékeltem a sok segítő közelségét, ahogyan húzzák, tekerik, fejtik le rólam a rám tapadt szükségtelen dolgokat, hogy tisztítsanak és fényesítsenek.

A meditáció számomra nagyon erőteljes energiákat mozgatott és ha nem ülve fogadom, akkor biztosan eldöntött volna.

Jézus érkezése különös erővel, melegséggel és hálával töltött el. Információt is kaptam tőle, mely az elme és a szív közös munkájáról és kapcsolatáról szól.

Azóta is alkalmazom a kapott gyakorlatokat és azt vettem észre, hogy ezek az energiák és a fény életem részeivé váltak, s ha kérem a segítséget fizikailag is érezhetően azonnal ott van, hogy szeretetteljesen megoldjam a feladatokat.

Hála érte ! K.”

FÉNYES ÚT MEDITÁCIÓ – Fényhangolás

 

„Ismét fantasztikus élmény volt a köreidben jelen lenni. 🙂
A jézusi energia megtapasztalása finom sokkolásként hatott rám, s az ebben való töltekezés leírhatatlanul sokat adott és mint mindig, a legjobbkor jött! 🙂 Sok felismeréssel lettem gazdagabb, tisztultam és ismét érzem magamban az erőt, mely hitet és lendületet ad, hogy az úton a tempót tartani tudjam.

Köszönöm Neked és az égieknek ezt az áldásos megtapasztalást, s a hanganyag közzétételét! 🙂

Szeretettel, M. T.”

FÉNYES ÚT MEDITÁCIÓ – Fényhangolás

 

 

„A Fényhangolás óta mély változásokat élek meg. Számomra most tényleg mindenre ez a megoldás, folyamatosan használom és nagyon működik. 🙂

Erőteljesen tisztulnak, “pörögnek ki” a korlátozó hiedelmeim, a fájdalmas emlékek… Főleg éjszaka intenzív ez a folyamat, de ennek ellenére pihenni, aludni is tudok.

Érkeznek a válaszok a feltett (és sokszor fel sem tett) kérdésekre és végre képes vagyok észrevenni a megoldásokat is, meglátni a kivezető utat, melyet az Égiek kínálnak.
Eddig hajlamos voltam beleragadni a fájdalmas tapasztalásokba és most csodálatos volt átélni, hogy ezekből tényleg ki lehet jönni, méghozzá könnyedén, gyorsan.

Kezdek magamra találni.

Hálásan köszönök Neked mindent!

Szeretettel: M.”

FÉNYES ÚT MEDITÁCIÓ – Fényhangolás

 

„Mindeddig nem sokat meditáltam, amikor mégis, gyakran rossz közérzet, hányinger lesz rajtam úrrá. Ez most sem volt másképp, de nem hagytam magam, „továbbmentem”.
Az első megnyilvánulása annak, hogy mekkora energiák voltak a termeben az volt, hogy ahogy ültél a fehér hátter előtt, az alakod ragyogott.
Majd természetesen elöntött a forróság, éreztem a fejbúbomnál a felfelé húzó erőt, ekkor kezdte el a “rosszulét” megbontani az élményeket. Mindezek ellenére is a fényhangolós meditáción volt két éles élményem.
Mindent egy kerek nyíláson keresztül láttam, először, mintha egy barlang belsejében állnék jó messze a bejárattól, majd átváltozott a látómező, egy még mindig kerek “lyukká”, de már közelebbről, úgy, mint amikor a fényképező lencséje ráfókuszál egy adott tárgyra.
Láttam egy árhullámot, ami olyan volt, mint egy függöny, halak és egy bálna volt benne látható, ahogy közeledett, én távolabbról, egy homokos tengerpartól néztem. Kicsapott a hullám, de a parton semmi mást nem hagyott maga után, csak a hatalmas nagy bálnát.
Háttal feküdt nekem, azon kezdtem gondolkozni, hogyan tudnánk visszahúzni a vízbe, -nem tudom kik voltak a többiek, akikre gondoltam. Nem volt fontos a látomásban, hogy kap e levegőt a parton, kapott. Először kötelekre gondoltam, hogy áthurkoljuk a testét és visszahúzzuk, de a kötél belevág. Akkor arra gondoltam, hogy hátulról, egy traktorral vissza lehetne lökni, de a traktor kanala belevágna a húsába. Aztán vágás.
Láttam nagyon közelről egy fenyőfa ágat alulnézetből, magasan a fák tetején, ami fölött több, kb. 3 nagytestű szürke, fehér színű madár repült el. Majd megint vágás.
Rákerestem a szimbolikáikra.
A bálna: az ujjászuletés, az újfajta életszemlélet kialakitására való képességünket jelzi. Az erő, a remény szimbóluma, amely egyfajta megerősítést nyújt azt illetően, hogy a bölcsesség hatalmas ereje a rendelkezésre áll. ( Theresa Cheung)
Spirituális fejlődés, ősi tudás, távkommunikáció, a lélek útja, az alkotás, az ének hatalma, a belső mélységek megelevenedése. A bálna visszavezet az eredethez, ahol belénk áramolhatnak az ősi ismeretek. Arra ösztönöz, hogy vonuljunk vissza a bensőnk legmélyebb zugaiba, adjunk magunknak időt, annyit amennyire szükségünk van, és horgonyozzunk le saját középpontunkban. Arra buzdít, hogy gyógyítsuk meg az ősbizalomban keletzkezett sérüléseinket, ezalatt rendkívüli látásmódot hoz életünkbe, és összeköt lelkünk magvával és választott családunkkal. A bálna arra ösztönöz, hogy feltétel nélkül bízzunk intuitív befogadó erőnkben, mert az őserő és az, amit tudni kell – vagyis hogy az energiamezőt magunkban és magunk körül stabilan fenntarthassuk -, bennünk lakozik. ( Jeanne Ruland: Az állatok ereje)
Kutakodás után, a madár ami repült a szürke gém volt.
Szoláris jelkép. Egyiptomban a hieroglifákon a főnix madarat szürke gémként ábrázolták.
A főnix rendszeres időközönként tűzben elégő, majd poraiból megújuló madár. Az egyik monda szerint a Főnix madár Indiában él. Amikor 500 éves lesz, felrepül egy fenyőfára és megtölti szárnyait tömjénnel, azután elrepül Heliopoliszba (A Nap városa), ahol tüzet gyújt és elemészti magát benne. Másnap apró, illatos férget találni a hamuban. A féreg átalakul kicsinyke madárrá, végül a 3. napon újra főnix lesz belőle. Majd visszatér Indiába az eredeti helyére. D.”

FÉNYES ÚT MEDITÁCIÓ – Fényhangolás

 

 

„A meditáció előtt, amikor azt mondtad, hogy már vasárnaptól kezdődött a kisöprés az Újholddal, eszembe jutott, hogy azon a héten miktől (kiktől) voltam távol tartva.
Amikor pedig mondtad, hogy jönnek a Jézusi Fényküldöttek, akik már itt voltak a héten is, hogy felkészítsenek bennünket, és tudják, hogy sokan közülünk méltatlan körülmények közül érkeztek, és nem tudták átadni a héten a szeretetüket, én ezt magamra vettem, és az egész Jézusi találkozási felkészítés idő alatt sírtam.
Nagyon megérintett, mert tudtam, hogy ez nekem (is) szól.
Ezt még csak tetézte, amikor mondtad, hogy nem vagy egyedül, nem neked kell mindent egyedül megoldanod, mert én már régóta érzem ezt a terhet magamon.
Megkönnyebbülés volt, hogy ismét kapok segítséget.
Mert tudom, hogy régebben is kaptam, de emberi csalódások miatt be szoktam zárkózni.
Most ez arra jó volt, hogy tudom, az emberi segítségen kívül ismét megerősítést kapok a nem emberi segítségnyújtásra.
Ez belül nekem jelenleg hatalmas megerősítés volt.
Amikor Jézus megérkezett, szemben álltam Vele, és fejet hajtottam neki.
Erre emlékszem.
Nem biztos, hogy minden sorrendben így történt, ahogy írom, már csak részekre emlékszem.
A Krisztusi szeretethálót érzékeltem, meditáció alatt még nem annyira.
Azóta ha rágondolok, elmondottak alapján tényleg neki tudok dőlni, és megtart, és érzem az erejét és támogatását, ha csak rágondolok.
És ez elég támogatás nekem.
Közben mondta, vagy sugallta Jézus, hogy ezt az energiát, vagyis magamat zárjam be, legyek egy körben(?), és ne én akarjam adni magamat, ill.az energiát, hanem jöjjenek hozzám elkérni.
Nekem ez tanítás volt, mert jellemző rám, hogy nagyon akartam adni, de lehet, hogy éppen így nem annyira működik,mintha majd jönnek hozzám, hisz Jézushoz is mentek.
Amikor mondtad, hogy hogy állítsuk sorba azokat a lelkeket, akikkel a következő 2 hétben dolgunk lesz, én még nem tudtam miért.
Sorban felálltak, van aki jött, van akit én hívtam, és amikor hívtam valakit mondtad, hogy nem mindenki jött volna, de mivel behívtad itt van; és ő féloldalt állt. Mármint a fejét oldalról láttam.
Mindenkiről tudtam, hogy ki ő.
Amikor mondtad, hogy tartsuk fel a kezünket, én valójában felemeltem, és mondtam amit mondtál, hogy a terhed a tiéd, de a fényem ha szeretnéd a tiéd is.
És mindenki a vonalnál megállt.
Egy kicsit még rossz érzés is volt, hogy vonalat húztam nekik…
Olyan érzésem volt, mintha visszavettem volna a támogatásomat.
A 2 gyerekemet mellettem hagytam, és ott állt Jézus is. A Gyerekeimnek továbbra is segítek a terheikkel.
Egyvalaki pedig, aki először nem annyira akart jönni, egy kicsit belülre jött a vonalon, “szipózni” a Fényből.
De megengedtem, sőt örültem. Nem akart terhelni.
Sütkérezett a Fényben.
Azóta a Jézusi szeretetfényt több helyre küldöm, és kérem.
Igen, még arra a mondatra emlékszem, amikor Jézus azt mondta: ez a Jézusi energia nem jár mindenkinek, mindenki nem részesülhet belőle; ti akik itt vagytok, nektek igen.
Még az jutott az eszembe, hogy az elején a felkészítés alatt, amikor végig sírtam (halkan) a H. J. odajött hozzám (persze nem fizikailag), és vigasztalt.
Amikor pedig úgy éreztem később, hogy ő szomorú, én mentem őhozzá egyszer.
Amikor elmeséltem neki azt mondta, tényleg így volt, észrevette, hogy sírok, és ő is egyszer szomorú volt.
Azt kérdezte tőlem: te ezt így levetted? Még erre emlékszem.
Közben még arra emlékszem, hogy olyan is elhangzott, hogy ez a teher amit hordasz, többé már nem a tiéd, nem kell tovább viselned.
Üdvözlettel: I. :)”

FÉNYES ÚT MEDITÁCIÓ – Fényhangolás

 

 

„Egész héten nagyon fáradt voltam,legszívesebbe csak aludtam volna.
A terembe lépve viszont nagy nyugalom érzése uralkodott el rajtam.
A zene annyira rezegtetett, átölelt.
A Fényhangolásra nehéz szavakat találni.
A szünet utáni meditációra is csak azt tudom mondani egy szóval,amit Te is mondtál! CSODA!
A Szeretetháló, amivel Jézus átölelt, amibe ringatott fantasztikus volt
Ismét csak köszönni tudom az élményt! 🙂 T.”

FÉNYES ÚT MEDITÁCIÓ – Fényhangolás

 

 

„Kezdettől fogva nagyon erőteljes érzések voltak jelen, már a hangolás előtt is. Az egész alatt most szinte csak érzések, érzetek kísérték végig a folyamatot. Képek nem jöttek.

A Jézussal való találkozásnál egy nagy fehér fény közeledett felém, az arcát nem láttam, de tudtam, éreztem, hogy ő az. Jött, átölelt, betöltött az egész lénye teljesen engemet, betöltött a szeretetével. Ez már velem azelőtt megtörtént, hogy mondtad volna.

Ekkor vagy máskor történt azt már nem tudom: felemelkedtem a Krisztusi hálóba, itt egy hatalmas kinyílt virágszirmon feküdtem. Most viszont, hogy leírom úgy érzem, mintha 2 kitárt kéz tartott volna. Nagyon csodálatos érzés volt itt feküdni. Isten keze tartott volna? Lehetséges? Mintha Isten a tenyerén hordozna? Így van? Mindig azt kapom, amire épp szükségem van. Ezzel tisztában vagyok már régóta.

Szóval csodás élményben volt részem, amit még most is érzek. Később, amikor a fényt adta át és a szeretetet, nekem nem a szív csakrán keresztül tette közvetlenül. Csodálatos fehér fény áramlott végig mindkét kezemen, az ujjaimon keresztül odaérve a szív csakrához és betöltve az egész testet általa. Ugyanakkor belülről a szív környékéről is éreztem a tágítást, kifele áramlást.

Nagyon szépen köszönöm Neked, Jézusnak és minden égi segítőnek, aki jelen volt a Fényhangoláskor. Hálás köszönet ezért a csodálatos érzésért, élményért. Igyekszem innentől fogva sugározni mindenki felé az isteni fényt, amiben részesítettetek: Cs.”

FÉNYES ÚT MEDITÁCIÓ – Fényhangolás

 

 

„Nagyon vártam a Fényhangolást, ez volt az első Fényes út meditációm. Bár konkrét képeket nem láttam, már a bevezető rész alatt érezni lehetett az energiákat. Jézus megérkezése csodálatos élmény és érzés volt, még soha nem éreztem ilyen mértékű enregiaáramlást. Köszönöm, hogy átélhettem. N.”

FÉNYES ÚT MEDITÁCIÓ – Fényhangolás

 

 

„A fényhangolás második részénél egy nagyon csodálatos és felejthetetlen élményben volt részem.
A családi harmóniánál, amikor az utódok lelkének fogadása történt, akkor a homályos lelkecskék közül egy nagyon fényessé vált.
Nagyon kérte, hogy vegyem észre és figyeljek rá. Szinte ugrált, táncolt és piros szívecskévé változott. Elmondhatatlanul gyönyörű és felejthetetlen érzés volt. Még ma is nagyon sokszor látom és érzékelem Őt. Nagyon köszönöm neked Emőke, hogy ezt az érzést és élményt a te segítségeddel tapasztalhattam meg. Csodálatos volt!!

Áldás és Hála neked. Köszönöm! I.”

FÉNYES ÚT MEDITÁCIÓ – Fényhangolás

 

 

„Ez volt a második fényhangolásom, meglepő, hogy ebből kevesebbre emlékszem, mint az előzőből.
Azonban ez sokkal erőteljesebb volt, annyira erős volt minden energia, hogy szinte fizikailag megerőltető volt számomra.
A hétköznapi életben való alkalmazás még könnyedebbé, még erőteljesebbé vált a második alkalom után. T.G.”

FÉNYES ÚT MEDITÁCIÓ – Fényhangolás

 

 

„A tegnapi Fényhangolás, ahogy mondtad, teljesen más energiákat hozott és erőteljes volt, mégis simogató, elfogadó, csodálatos élmény volt és régen megélt érzelmeket hozott felszínre bennem. A héten éjjel-nappal dolgoztak rajtam, megéltem érzelmi mélységeket és magasságokat egyaránt. A tevékenységemben úgy éreztem elakadtam, szükségét éreztem annak, hogy változtassak, de a hogyan még nem volt előttem. Jelentem, a mozaik darabok helyükre kerültek! Új erőre kaptam, szintlépés minden területen, új célok, célcsoport. Köszönöm Neked. Tegnap elkezdtem az “új” módszeremet, óriási sikere volt. Megcsapott a változás szele a napokban, ami tegnap megmutatta magát teljes nagyságában és részletében! Isten Áldjon! A.”

FÉNYES ÚT MEDITÁCIÓ – Fényhangolás

 

 

„Kedves Emőke!

A Fényhangolás nagyon intenzív volt számomra, úgy mentem haza, hogy egy jó nagyot fogok aludni. De még visszatérve a Fényhangolásra, amiket kiemelnék: Amikor mondtad, hogy lehet egy mosoly is képesség, akkor eszembe is jutott, hogy 2 éve kaptam egy üzenetet erről, hogy Áldás minden lépted, mosolyog és nevetésed. Jó kis felfedezés volt ez megint. Utána azt láttam/érzékeltem, hogy az ujjaimban lévő kristályok válnak aktívvá és, hogy kezeljem minden nap a fejemet, és azt is láttam, hogy az energia, hogyan nézz ki (gömb alakban koncentrálódik, de körülötte is vannak fénynyalábok, ezek az ujjaimból jönnek létre. Fényhangolás után 2 órával már rögtön kaptam is egy megoldásra váró feladatot. Egyik családtagommal kerültem érdekes helyzetbe. Ezek után, hogy aludni indultam haza semmit nem aludtam, és minden jött, minden (zúdult rám a sok infó). Utána elkövetkezendő 1-2 napban  megértettem, hogy miért is történt velem az ami. Egyik oka, hogy leblokkoltam magamnál azt, hogy azonnal tudjak reagálni helyzetekre, önvédelemből tettem, de már nem szolgál, így ezt fel kell oldjam. Utána megértettem, hogy másoknál én hol követem el ezeket a dolgokat, amiket kaptam, megvizsgáltam azt is, hogy ami az adott helyzetben zavart engem, azt  hol követem el másoknál.  Az Égiek/Isteni énem aktív közreműködésével kaptam még további információkat, ami a helyzettel kapcsolatban meg kell  tanuljak. Reggel úgy ébredtem, hogy szinte elmondták, hogy mit hogyan tegyek, hogy a kapcsolataim jobban működjenek. Többnyire elég határozottan kapom a tanításokat. Azóta szinte nincs is megállás, olyan feladatokat kapok megoldani, amik nagyon sok erőt és energiát igényelnek, de örülök, mert tudom azt, hogy ez fog előbbre vinni és Isten nem ad olyan feladatot, amivel nem tudok megbirkózni.  Még hálás is tudok lenni érte, mert tudom azt, hogy elég erősnek vél a kapott feladat megoldására. 🙂 Ő legalább bízik bennem, ezt is megkaptam feladatnak, hogy a bizalmat tovább fejlesszem, ami az Isteni vezetést illeti. Az álmaim is nagyon sokat tanítanak, egyik álmomban előző életemben jártam és bőszen jegyzeteltem, tudtam azt is, hogy sok energiára van szükségem ahhoz, hogy utazzak az időben, álmom végén meg kaptam információt, hogy milyen könyvet olvassak el. Természetesen a fényem minden nap alkalmazom, 2 éve kaptam meg azt üzenetbe, hogy úgy vegyem elő, hogy közben széttárom a karjaimat.  Jobban érzékelem azt is, hogy a történések több síkon futnak. Köszönöm a Fényhangolást Neked.

Szép napot kívánok Neked!

puszi és ölelés

A.

u.i: Elfelejtettem eddig mondani Neked, de Lélekhangon a meditációban egy a kezemben lévő lángot kaptam, és utána mikor meghirdetted a Fényhangolást, akkor láttam a honlapodon, hogy Neked is van egy ilyen képed, azóta tudom, hogy a Lélekhangon kapott láng jelentése Hozzád vezetett. :)”

FÉNYES ÚT MEDITÁCIÓ – Fényhangolás