Ősbizalom egyenesen az Univerzumból
Az ősbizalom az Univerzumban jelenlévő erő, mellyel, ha valaki közvetlen kapcsolódásban van, akkor nemcsak a világban, de önmagában, és összességében az életben is képes megbízni. Mer kötődni, és mer elengedni, meghalni, majd újjászületni. Képes nem ragaszkodni, és az élet által kínált lehetőségekkel együtt áramolni. Az ősbizalomra építkező ember széles látókörű, stabil és bátor, és alap beállítottsága, hogy a világ támogatja. Ez nem egy inaktív, és nem is beletörődő hozzáállás, hanem az Univerzum irányába engedékeny, együttműködésre hajlamos, cselekvő, tettre kész állapot.
Korábban jómagam is úgy gondoltam, hogy az ősbizalmat az édesanya áramoltatja, tőle kapjuk (vagy nem kapjuk) az ősbizalom alapokat, legfőképpen a szerető gondoskodása, érintése, visszajelzései által. Ezt vallja a legtöbb pszichológiai irányzat, és a témában gondolkodók hada.
A felnőttekkel végzett műhelymunka, a számos egyéni és csoportos önfejlesztő, mélytudati torzulásokat oldó folyamatban szerzett tapasztalataim alapján ez azonban csupán a fele az igazságnak!
Tény, hogy az anya jelenlétének minőségétől függ elsősorban a későbbi személyiségünk és működési struktúránk alapja, azonban a valóságban más irányból zajlik a folyamat. Egy sokkal nagyobb volumenű létező, az Univerzum mutatta meg a saját nézőpontját.
Ahhoz, hogy megértsük, egy kicsit el kell engednünk azt az elképzelést, hogy a gyermek élete a fogantatással, vagy a születéssel kezdődne. A gyermek tudata ennél jóval korábban felkészül az életre, csak ekkor még a legtöbb szülő nem érzékeli fizikailag. De attól még van!
Hívhatjuk léleknek, vagy egy tágabb tudati létezőnek. Ebben az állapotban egy tervet készítünk, mely az emberi befogadóképesség határain jóval túlhalad. Nem is baj! Ugyanis pont a tapasztalás miatt vagyunk itt, ami a teljességünk számára egy roppant értékes folyamat.
A terv nem mindig tetszene a szűkre szabott emberi elmének, és bizony, egy komolyabb vállalás esetén még a lélek is nehezen barátkozik meg vele. Ahhoz, hogy a vállalás megtörténjen, segítőket, kísérőket, társakat emelünk be a tervünkbe. Ezért is van, hogy a várandósságok közel a fele ikerterhességnek indul. E nélkül az erős kötelék nélkül ugyanis, ami még az anya-gyermek kapcsolatnál is erősebb – a tervezett életutat el sem vállalnánk.
A terv az elfogadtatás után – nevezzük Univerzumnak a bírálót – összhangba kerül a minket körülvevő Világmindenséggel, ami mint egy áramlat segíti, hogy az irányt az életúton a lélek a tervezett programja által megtarthassa. Nyilván ezernyi választási lehetőséggel, és fix tapasztalási pontokkal is, hisz a menetrend bizonyos megéléseket megenged, valamit azonban kötelező elemként értelmez. Olyan ez, mint egy mátrix, melyben kódok szunnyadnak, és bizonyos tetteinkre aktiválódnak. Aki nem vállal tényleges tetteket – és itt nem a napi rutint, vagy a komfortzónán belüli életet értem – az nem is gazdagodik ezekkel a lehetőségekkel.
A terv elkészült. És mi történik ezután?
Az INDULÁS. Az ősbizalom szempontjából itt kezdődik a kialakulás!
Ugyanis el sem indulna egyetlen lélek sem, ha nem lenne támogató erő a rendszerében! Ez olyan lenne, mint az ejtőernyő nélküli ugróbajnok, aki abban bízik, hogy valaki elkapja, vagy lelassítja, mielőtt a 2000 méteres magasságból a földre huppanna. Erre senki nem vállalkozna!
Mi minden szükséges támogató erővel nemcsak rendelkezünk, mielőtt elindulunk a Földre megkezdeni a testet öltésünket, de közvetlen összeköttetésben is vagyunk azzal a tartománnyal, ahonnét érkezik az utánpótlás! Olyan, mintha kapnánk egy járművet, amelyet ha szükségünk van rá, és haladni is szeretnénk vele, feltankolhatunk üzemanyaggal, jelen esetben egyfajta életerővel.
Nagyon jól tudjuk még lélekként, hogy ennek a kapcsolódásnak a fenntartásáért megy később a harc. No nem egymással – eredetileg! – hanem önmagunkkal, bizonyos hajlamainkon felülemelkedve. Például félelem, kényelmesség, egós akarás, arrogancia, stb.
Ebből az lett, – hála a kollektíven elhintett, családi szabályzatokat tömegesen torzító működési mintáknak – hogy a kozmikus támogatottsággal megérkező csecsemők és kisgyermekek kiszolgáltatott elszenvedői az önmagukért tenni nem hajlandó, kifejlett szülői énrésszel nem rendelkező (és sajnos sokszor felnőtt énrésszel sem) felnőtt korúak figyelemhajhászó törekvéseinek. Mert ha figyelmet kap, akkor talán szeretetet is.
Mert mitől is felnőtt a felnőtt?
Például képes TENNI. Elsősorban magáért, hogy ne másoktól kelljen energiát elszívni, de az egóját is képes annyira uralni, hogy ne kívánja a figyelmet a környezetétől mindenáron. Mert tudja, hogy a másik nem azért van, hogy őt a figyelmével táplálja. A figyelem a gyermekkorban jár csak automatikusan, ekkor még ugyanis a túlélés záloga.
A felnőtt képes tenni egy közös célért, önmagát a cél érdekében időlegesen háttérbe sorolva, és képes felelősséget is vállalni, önmagáért, a tetteiért, a kihagyott lehetőségekért, és az időnként kihagyhatatlan hibázásokért.
A felnőttség következő lépcsőfoka a szülői én kifejlődése, melynek köszönhetően az életét is áldozza a gyermekéért, képes a szeretetteljes elfogultságra, a gyermek szempontjait szem előtt tartó fizikai, érzelmi támogatásra. Vagyis megint a figyelemigény háttérbe szorítása és a hajlamokon való felülemelkedés jelenti a kulcsot a zárba!
Sajnos, nem mindenki felnőtt, aki családalapításra adja a fejét, mert önmagát kímélve kihagyta a felnőtté válás szellemi, és lelki útját, az átalakulást. (Vigyázat! Ha valaki úgy érzi, hogy „szívás” az élet, és gyötrődik, még nem jelenti automatikusan, hogy megélte az értékes beavató folyamatokat! A kulcs, hogy képes vagy-e átalakulni, a régi működési mintába belehalni, azaz változni.) Ebből lesznek a TELJES felelősséget vállalni képtelen szülők, akik mindenféle pótlékként és eszközként használják a rájuk bízott csecsemőt. Önmagukat egy szent cél – vagyis a gyermek egészséges fizikai és érzelmi fejlőd meghaladni. Ez intenzíven a gyermek másfél éves koráig tart ideálisan, majd fokozatosan lazítva a köteléket egyéb más dolog felülír, de a feladat még mindig a szülői felelősség, vagyis a gyermek érzelmi, szellemi, fizikai fejlődésének biztosítása.
Ha kifejlett szülői énrésszel nem rendelkező anyához érkezik az értékes kozmikus erőforrással megáldott gyermek, akkor nagy esély van arra, hogy a még gyermek énjét élő felnőtt vérszemet kap, és a gyermeknek járó kozmikus erőket saját maga számára feltankolja. Magát jóllakatja, és gyermekét már nem egy gondozásra, érzelmi támogatásra szoruló palántának látja, hanem utántölthető energiapótlásnak. Mint egy elemet, vagy töltőt használja.
Azaz megfordul a természetes, Isten adta folyamat!
Bár a fizikai táplálékot az anya adja, az éppoly lényeges, és az élethez nélkülözhetetlen támogató energiákat viszont a gyermektől az anya elszívhatja. Ennek többféle megjelenési formája van a rivaldafényben való tündökléstől (mert ő anya) az önsajnáltatásig mindenféle manipuláció a része, és ezzel nem oda megy a figyelem, ahol arra pedig szükség lenne.
Ez azért is gond hosszútávon, mert a gyermeknél a működési alapok ilyenkor vannak kialakulóban, és ez lesz a gyermek számára a norma! Vagyis az, hogy ő a támasz (az eszköz), ő az, aki ad. És mire felnő, megtanulja tűrni, hogy másnak kell adnia azt, ami alapból neki járna. Mert azt tanítják neki, hogy ez a szeretet! Bár ő érzi még eleinte, hogy valami nem stimmel, de mivel nem csak életenergiára, hanem táplálékra és egyéb fizikai szükségleteinek kielégítésére is szüksége van, hogy biztosítva legyen az életben maradása, kénytelen belemenni ebbe a torz együttműködésbe.
Megtanulja önmagát inkább elrejteni, vagy ami még rosszabb, lehasítani, az érzéseit, vágyait végleg eltemetni. Megtanul – a gyermekekben oly erős megfelelés miatt – kiüresedni. Sok családi szabályzat sajnos ilyen áron igyekszik a gyermeket az „életre nevelni”.
Rosszabb esetben megjelenhet a szülőben, vagy a gyermek szempontjából meghatározó felnőttben még az irigység is, ami szintén a gyerek énben ragadt ember jellemzője. Kiváltó oka lehet a hőn áhított figyelem, vagy az a tartalom, amit a közvetlen kozmikus kapcsolódás okoz, és tudat alatt szinte mindenki megérez a másik emberben. Ez általában lángra lobbantja az árnyék részeket, és nagy erővel csap le az önmagával és az Univerzummal összeköttetésben lévőre. Mondanom sem kell, hogy ez mekkora terhet rak a gyermek fejlődésére, és hátráltató tényezőt jelent. Elsősorban az önbecsülésre hat erőteljesen.
Gondoljunk csak bele, olyan szülő, vagy meghatározó felnőtt környezetében alakul ki az énkép, aki riválisként tekint a gyermekre időnként. A rivalizáló fél a neki kedvező erőviszonyokkal, a hierarchia adta előnyével pedig kegyetlenül visszaél! Nem állandóan teszi ezt, mert épp a kiszámíthatatlansága nyomán érhető tetten. A gyermekkel teszi ezt, akinek a kiszámíthatóság jelentené a biztonságot.
A gond az, hogy az ősbizalom, mint kozmikus energia, ha nem hasznosul megfelelően, egyszer csak fogytán van. Megtanulja a gyermek e nélkül is az életét élni persze, főleg, ha a minta is ott van közvetlenül előtte, de ha egyszer torzulás, seb keletkezik, azt az élet folytatja, vagyis tetézi! Először egy karcolás, mely gátolja a harmonikus önfelvállalást, majd mintha éreznék az erre alkalmasak, ellepik az ember fiát és lányát azok a kapcsolódások, melyek a sebet még inkább mélyítik. További jól képzett energiaelszívók lesznek a „barátok”, tanárok, iskolatársak, és a későbbi felnőtt élet meghatározó szereplői. Igaz, szenved tőle, de EZ A NORMÁLIS, úgyhogy ezt is vonzza, és tudat alatt választja. Így „szerettek” és fogadtak el minket életünk legelső közösségében, vagyis a világ ilyen.
Érezhetően nagy a felelősség a szülő kezében, hogy mihez szoktatja a gyermeket. Minden kisgyermekes, vagy gyermeket vállaló szülő mintát teremt! És az eredeti cél a gyermekvállalással, hogy Teremtőket neveljünk! Hogy az első évben valóban megadjunk neki mindent. Ha sír, ha nem, az érintés, a mosoly, az ölelés, az őszintén érdeklődő figyelem, a gyönyörködés, és a bátorító visszajelzések szó szerint biztos alapokat teremtenek a szüleire bízott gyermek életében. Hogy azt érezze ebben az érzékeny életszakaszban, hogy mindig biztonságban van. Nem hagyják sosem egyedül, mindig van, kire számíthat. Hatalmas erőt ad, és az EGÉSZ életére kihat!
A szülőnek másfél év intenzív, áldozatokkal járó odafigyelés, de a gyermeknek megalapozza az egész életét!
Felnőttekkel végzett önfejlesztő, mélytudati szinteken végzett munkám során megfigyelhettem, hogy mekkora hatással van emberi sorsokra, ha megkapja, vagy nélkülözni kénytelen e lényeges, és alapvető szülői támogatásokat. Mint egy egyre nehezebb keresztet, úgy vonszolja végig az időközben felnőtté váló gyermek az elhanyagolásból gyökerező, és arra épülő terheket. Hatalmas felszabadulás és átrendeződés indulhat meg, ha feloldjuk az egykor traumát okozó, hét lakat alatt őrzött emlékeket, és megszületnek a gyógyító megértések.
Van megoldás!
Egy út, mely munkát igényel ugyan, de minden esetben jutalommal jár! Lehet, hogy éppen te vagy az, aki lélekszinten felvállalta, hogy a családjában lezárja a torz működési mintákat, felszabadítva ezzel önmagadat, és nem utolsó sorban az utódokat.
Erre érkezett, mint lehetőség az Univerzummal összhangban lévő felszabadulási út, a Szíriusz Műhely, mely a hiteles ÖNFELVÁLLALÁST tűzte ki célul.
Az alábbi műhelymunkában újratanulhatod az eredeti, torzulásoktól mentes működési struktúrádat, mely meghatározza többek között a döntéseidet, kommunikációdat, a választott kapcsolódásaidat. Szinteket járunk be az önismeretben, az alábbi útvonalon elmélyedve:
- szint – ŐSBIZALOM – december 11.
Az ősbizalom, vagy annak hiánya a személyiség alapja és mozgatórugója! Ezt az alapot alakítjuk ki újra, és írjuk felül a belső bizonytalanság programokat. A következmény: szintlépés az önbizalomban.
- szint – VALÓSÁGÉRZÉKELÉS – január 22.
Traumapontokat tárunk fel, melyben energetikai implantátumok keletkeztek, és az életedre azóta is hatnak. Félelemprogramokat, valóságot torzító folyamatokat tartanak fenn, vagy produkálnak visszatartó hatásokra, és robotpilótaként irányítanak. A következmény: szintlépés az önmagaddal való kapcsolódásban.
- szint – ÉNERŐ – február 19.
Az ősbizalom után következik az ősbiztonság megtapasztalása, és az Univerzumból közvetlen kapcsolódásba kerül velünk a Nap, a Hold, a Föld megtartó, éltető ereje, valamint az a Forrás, mely biztosítja a tényleges életerőnket. A következmény: szintlépés a stabilitásban.
- szint – INSPIRÁCIÓ – március 19.
A harmonikus élethez a dinamikát az inspiráció adja. A folyton változó világhoz teremti meg a kapcsolódási pontokat, és készteti tettekre az élni akarókat. A megkövesedett, és hátráltató ellentartó erők kerülnek ezen a szinten kioldásra, melyek akadályozták a dinamikus külső-belső összhangot. A következmény: szintlépés a harmóniában.
- szint – SZENVEDÉLY – április 23.
A harmonikus szenvedély megtapasztalása erőt visz egyaránt a magánéltbe és a hivatásba.
A harmonikus szenvedélyhez isteni erő társul, ezért ez egy előrevivő, életcélt követő, irányba állító teremtő erő. A szenvedély egyik alaptulajdonsága, hogy kapcsolódni akar, és a Benned jelenlévő legerőteljesebb érzésekhez társul. Hogy az irány egyre magasabbra tartson, tovább oldjuk a felgyülemlett tudatosított, vagy tudat alatt ható haragot, bűntudatot, és a szenvedésre való hajlamot. A következmény: szintlépés a félelem elengedésében, tettek a félelem ellenére.
- szint – KAPCSOLÓDÁS – május 28.
Ha azt érezheted, amit érzel, azt láthatod és hallhatod, ami van, és ezeket ki is mondhatod, akkor szabad vagy! Ha viszont azt, amit „kell”, akkor rab! És ezzel elutasítod magadat.
Korai beidegződéseket, túlélésre kifejlesztett reakciókat, vagyis nem tudatos kommunikációs programokat tárunk fel, és alakítjuk természetes önfelvállalássá. A következmény: szintlépés az önazonosságban.
- szint – ERÉNYEK – június 18.
Az ősszeretet az erényes élet, és a lélek nemesedésének kitűnő táptalaja! Sokmindentől függetlenedünk, hogy az ősszeretet erejét megízlelhessük. Legfőképpen a rejtett agressziótól, mely a tudat feletti lappangó uralkodó. A csend után minden nesz tisztán hallható, és a forrása, a szándék, a hatás könnyen átlátható. A következmény: szintlépés a ragaszkodás elengedésében.
- szint – ÉBERSÉG – július
Mihez kell a legnagyobb éberség? Mire felnőtt lettél, leginkább ahhoz, hogy önmagad légy! Megtanultad szorgalmasan elfojtani, büntetni magadat, kétségbe vonni, amit a belső sugallat mutat.
Megvizsgáljuk, hogy az önelfogadást a legjobban mely részed szomjazza, és a tiszta ősszeretettel töltjük fel a szerető figyelmet nélkülöző életprogramokat. A következmény: szintlépés az önelfogadásban.
- szint – TÁMOGATÁS – augusztus
Az elengedési folyamat itt kapcsol igazán magas fokozatba. Önmagunk belső motorját cseréljük a harcos kardjára. A csata belül zajlik, és a győztes nem mást nyer meg, mint a Világ támogatását az élethez. A következmény: szintlépés az Univerzummal való együttteremtésben.
- szint – EGYENSÚLY – szeptember
Az erőesszenciáddal kapcsolódhatsz össze, és az akarattal, mely mindennek a függvénye és kiindulópontja: a személyes akaratod, a lelked akarata, és az Univerzum akarata. Elvileg, az eredeti terved szerint összhangban vannak, de mi az, ami ezt az összhangot mostanra megbontja? A következmény: ráhangolódás az Univerzum akaratára.
Indulás december 11-én az ősbizalommal!