Önbecsülés Műhely 

Élményalapú, NYÍLT tréning

Az Önbecsülés Műhely egy univerzális rendszer lenyomata. Az Univerzumban pedig egyensúly, és harmónia van. Végighaladva az úton a résztvevők képessé válnak természetes adottságaik felismerésére, az ezzel összhangban álló szemlélet kialakítására, és az eredetitől eltérő, terhelő torzulások kiiktatására. Az eredeti, természetes adottságaik és lehetőségeik megismerésével pedig jól használható támpontokat kapnak a visszatérő, önromboló élethelyzetek megszüntetéséhez, és a nyertes szemlélet kialakításához.

1. szint – VILÁGKÉP

ATTÓL, HOGY VAN, MÉG NEM BIZTOS, HOGY IGAZ!

A lélek ösztönösen fél a kirekesztettségtől, a szeretetmegvonástól, ezért oly lényeges visszajelzés a szerethetőségünk és az elfogadásunk.

Egykor kiszolgáltatottak voltunk, – mindenki! – és ehhez az élethelyzethez belső programokat alkottunk. A körülmények azóta megváltoztak, és a kialakult működési minták mostanra már felülírhatóak! A gondolkodásunkat, választásainkat meghatározó VILÁGKÉP tudatosításával – és ha szükségesnek érzed, akkor a módosításával – kezdjük a folyamatokat.

Amivel foglalkozunk:

  • Milyen normákra építetted tudat alatt az életedet?
  • Meghatározó a családi szabályzat, ezért ezeket az alapokat is átvilágítjuk, és ha szükséges, fokozatosan újrakódoljuk
  • Szándék-jelenlétek (Élő-, és éltető emberek, zavaró emberek, halott típusúak)
  • Szándéktípusok eszközei, megjelenésük az életedben
  • Szerepvállalás – kényszer, vagy választás?
  • Családtípusok

GYŐRBEN:

Időpont: 2018. február 6. kedd, 18 – 21 óráig 

Helyszín: LEIER CITY CENTER (Győr, Hunyadi J. u. 14.) “A” épület, I. emelet, Baross terem

+ élőben, ONLINE is!

BUDAPESTEN:

Időpont: 2018. február 8. csütörtök, 18 – 21 óráig 

Helyszín: MagNet Közösségi Ház (1098 Budapest, Andrássy út 98.) Kankalin terem

A 10 szintes műhelymunka további találkozói havonta!

A MŰHELYMUNKA FOLYAMATAIHOZ BÁRMIKOR VAN LEHETŐSÉG BECSATLAKOZNI, MIVEL MINDEN EGYES RÉSZ ÖNMAGÁBAN IS KEREK EGÉSZ!

 

Az előadást tartja és a meditációs műhelymunkát vezeti: Molcsányi Emőke lélekgyógyász, meditációs tréner

A program részvételi díja 4 500 Ft.

A program nyitott, előzetes bejelentkezés NEM SZÜKSÉGES!

A meditáció ülve történik, kényelmes székekben, utcai öltözékben.

Amire szükség van: füzet, toll, ELHATÁROZÁSODRA (Önmagad mellett)

 

 

A program menete:

– az első egy, másfél óra a témához kapcsolódó, ráhangoló előadás, majd ezt követően

– rövid szünet után körülbelül egy óra mély tudati, meditációs munka a témában, a ráhangoló előadáshoz igazodva, belső megélések által.

– végül a meditáció után a megélések feldolgozása, csoportszintű megbeszélése, kérdezési lehetőség, illetve ahol a tematika megkívánja, interaktív feladatok által a felszínre emelt képességek hasznosítása.

 

Az Önbecsülés Műhely szintenként két részből épül fel:

– egy alapozó, személyes találkozóból, ahol a ráhangoló előadás után élőben biztosítom és közvetítem a mélytudati és szemléletváltozásokat adó folyamatokat a személyes és online résztvevők számára,

– otthoni, önálló munkára alkalmas rezgésszintet fenntartó, majd a 4. szinttől rezgésszintet emelő meditációk, melyek a felmerülő kérdések, megfogalmazott igények, zavaró-, vagy hiányállapotok mentén támogatják az Önbecsülés Műhely folyamatát és fokozzák annak hatékonyságát. Értelemszerűen minél több munkát és energiát fektetsz ily módon magadba, annál hatékonyabb és látványosabb az újraépülési folyamat.