Holdjáték

A legutóbbi teliholdnál kicsit játszadoztunk a Holddal. Nem így terveztem, mert korábbi lefekvésre készültem, de mikor láttam, hogy ma sem végzek korábban a teendőimmel, és szórakozottan molyoltam el az estémet, már mosolyogtam magamban, hogy bizony ez nem véletlen. A Holdanyánk a teljesedésekor szeretné, ha ébren lennék. Úgyis rezgésszintet emelő meditációval kívántam zárni az estét, hisz frissen készült az Erényekhez, és ilyenkor mindig izgatottan ízlelem meg külső “szemlélőként” is a művemet.

Szinte bekúszott a méltóságteljes fényével a Hold a nappalimba, gondoskodásával bennem megnyugtató biztonságérzetet okozva. Óvatosan félrehúzva a fehér sötétítőfüggönyt kikukucskáltam rá, mint egy huncut kisgyermek, ki szólongatja cinkostársát.
Megköszöntem először is, hogy létezik, és éltető ritmusa engem is irányít. Jókedvében találtam, mert egyből szólított: “Akarsz velem játszani?” Hát persze! – ragyogtam válaszul.
Finoman ringatni kezdett, és vidáman dülöngéltünk pár percig kettesben.
Majd lágyan megkért, engedjem, hogy szeressen. Persze, hogy szívesen engedem, és egyből vágtam rá, hogy én is szeretem.
Nem, nem! – mondta. Én őt azzal szeretem, ha engedem, hogy szeressen engem.
Hűha – mondom, – hát legyen! – adva a teret a kérésnek.
És lágyan küldte a szeretetet, mely belém hatolt, át a sejtjeimen, a múltamon, és megszédült mosollyal viszonoztam boldogan az ajándékot. Csodás játék volt.